20.rész: Már én sem tudom ki vagyok

2017.07.29

Na, hát sziasztok. Igen, tudom, nem sikerült összeszednem magam. Ennek oka hogy keveset voltam itthon és nem vittem mindenhova a gépem magammal. És az az idő amit otthon töltöttem nem volt elég a rész megírásához. Most viszont magammal hoztam a gépem is és befejeztem a részt. Ha most is itt vagytok, jó olvasást. A helyesírási hibákért ezútal is elnézést kérek.. Már biztos rájötettek nem az erőségem... De probálok mindent megtenni hogy egyre kevesebb legyen. ~Rixa


Sokáig voltam kint a szabadban, már sötétedet mikor eldöntöttem haza kéne menni szembe nézni velük. Elindultam haza. Nem volt meglepő hogy kiabálást hallottam a házból. Na meg egy csómoszor a nevem. "Te jó ég... Mi vár ott rám." Hallottam, hogy Pléhpofát próbálják vissza fogni azzal, hogy úgyis haza megyek, mert mindig haza megyek. Megfordult a fejemben hogy mégse megyek be. De hát ők jobban ismerik a szigetet, percek alatt megtalálnának, ha egyáltalán elkezdenének keresni... "Mit mondjak mikor belépek... vagy csak menjek be ne mondjak semmit?" Összeszedtem minden erőm, bátorságom hogy bemenjek és furcsa módon nem féltem annyira....

*külső szemszög*

- Apa, apa... Figyelj rám.. Haza fog jönni, mindig hazajön... Csak ha haza jön fogd vissza magad.... -próbált Hablaty az apjára hatni, de azt majd szétfeszítette a düh és csalodótság. -Mégis hogy fogjam vissza magam... Majdnem vér tapadt a kezéhez és az bizony lemoshatatlan szégyen... - kiabált a termetes ember. -Oké apa ez igaz... de... - szólalt meg a barna hajú fiú. -Mi de Hablaty? Majdnem megölt... - vágott közbe a szőke viking... Abban a pillanatban elkezdett nyikorogni az ajtó mindenki oda figyelt... Szép lassan nyílt ki majd egy ismerős alak lépett be rajta. Míg az ajtót becsukta a lehető legnyugodtabb hangon szólalt meg: - Majdnemmel még senki se nyert lottót. -mondta, de eközben nem nézett senkire. A bent lévők nem jutottak szóhoz. Nem tudták dühösek legyenek-e vagy örüljenek, hogy egyáltalán haza jött. Rixa körbe nézett. Mindenki állt csendben és várt. A társaság egy része félt, hogy mi fog most történi, a másik várta a megfelelő pillanatot mikor kér bocsánatot és mikor hányjanak mindent a szemére. De ez nem történt meg. Nem kért bocsánatot. Mintha az idő megállt volna. Csak Rixa egy szava kellett, hogy elinduljon. Minden tekintett őt követte. De ez egyáltalán nem zavarta. Szép lassan kikerülte a tömeget majd felment az emeletre. A lentiek magukhoz tértek. -Most mi lesz? -dadogta Halvér. -Még csak bocsánatot sem kért.... -meredt maga elé a 14 éves lány, aki azt gondolta mindennél jobban ismeri barátnőjét, úgy látszik tévedett. Pléhpofa szemeit a düh öntötte el. -Majd most fog. -mondta majd elindult felfelé lépcsőn. A többiek Hablattyal az élen utána. Mikor felértek Rixa az ágyon feküdt semmi félelem nem látszott rajta. Meglátta a többieket és felállt. -Na, hát ideértetek. -mondta gúnyosan. -Ne szemtelenkedj... Mi történt ma délelőtt Rixa? -nézett farkas szemet a lánnyal az apja. -Edzés. -hangzott a válasz. -És mi volt az edzésen? -szólalt meg ismét Pléhpofa. A többiek a háttérből figyeltél az eseményeket. -Edzettünk. -ismét egy halál nyugodt válasz. -És Asztriddal mi történt? -mondta egyre türelmetlenebbül a viking szülő. A vörös szépség elsütött egy gonosz mosolyt, oda ment a falhoz,majd megszólalt: -Vesztet. -eközben gonoszan Asztrid szemébe nézett, akit ha ekkor az ikrek nem fognak vissza neki támad a lánynak

. -Elég legyen! -borult ki Pléhpofa. -Hogy tudsz ilyet mondani mikor majdnem megölted? - egyáltalán nem ijedt meg most sem. Semmilyen fajta megbánás nem látszott rajta. -Hát így... Vesztet. -mondta gúnyos lassúsággal. -Hogy tudod ilyen nyugodtsággal mondani? Nem is bánt? -nézett mélyen lánya szemébe. -Miért bántana? Nyertem. -húzta mosolyra a száját. Mindenki mintha lefagyott volna. Egy percig csend volt, amit a törzsfő tört meg. -Kifelé a házamból. -mondta komoran. -Mégis miért? -kérte számon Rixa.

-Mert nem látlak szívesen. -válaszolta. -Oh ha annyi pénzem lenne ahányszor ezt mondták nekem. Akkor azt hiszem csóró lennék... -szólalt meg miközben elindult kifelé. Klaudia már indult volna utána, lement az ajtóig, de vissza fogták. -Nem! Vele akarok menni. Valami baja van. Nem önmaga... Valami történt. Kérlek! Hadd menjek vele! -könyörgött már szinte könnyezve. -Szüksége van rám. Szüksége van valakire. -borult a földre. - Egyikőtök sem megy a közelébe. -mondta Pléhpofa. Klaudia ekkor felpattant a földről. -Oké, ti itt mind tudjátok, hogy ez nem ő. Valami történt vele, hogy ilyen lett. Soha nem támadna rá szándékosan Asztridra, sőt senkire. -próbálta védeni barátnőjét. -Ohh igen? -húzta fel a szemöldökét Takonypóc. -Ohh igen! -kapta a határozott választ. -Biztos vagy benne? -kérdezett újra. -Te miért nem? -fonta össze karjait a lány. -Khm hadd emlékeztessek mindenkit arra amikor, én kaptam el mikor lepottyant az égből [3. rész]. Köszönet helyett rám ugrott és elkezdet ütni az ordibálva: "Mert ugye ki kellett centizni!"Oh és ott van az, amikor Tüzest találtuk és Halvér felpörgött, az Ikrek kezdték unni Halvér boldogságát és egy szerencsétlen pillanatban meglökték, rixára esett.[....] Mikor végre felállt , még egy darabig a földön maradt.[...] Elővette az íját, tett egy 180 fokos fordulatot és kilőtt egy nyilat, egyenesen az ikrek felé. Na és a düh kitörései, mikor földhöz vágta Alexet, aztán.... -itt szakították félbe. -Oké értik.. Akkor Asztridra nem támadna rá szánt szándékkal. -probált hatni rájuk. -Ma mégis megtette. -szólt közbe Fafej. -Jó, de biztos valaki vagy valami irányította. Nem tenne ilyet. Nem így ismerem. -folytatta. -Félre ismerted. Mind félre ismertük. -hangzott a válasz a törzsfő szájából, még egy darabig nézte a távolodó lány árnyékát majd megfordult és becsukta az ajtót. - De... nem gondolhatjátok komolyan! Nem ilyen! -próbálta győzködni őket. -Mindegyikőtöket haza kísérem.. - Nem gondolta komolyan! -próbálkozott tovább. -Nekem elég komolynak tűnt... -mentek el mellette az Ikrek. -Halvér? -haladtak el mellette a többiek. -Takónypóc. Ne már hogy te is...Oda vagy érte.. - kezdte volna mondani érveit de közbevágtak. -Add fel ha sajnálná bocsánatot kért volna... -lépett ki az ajtón az egoista viking - Sőt ha olyan lenne amilyennek ismertük meg se tette volna. - követte Asztrid is.. -Hablaty.. -nézett mélyen a fiú szemébe. De az lehajtotta a fejét és elindult az emeletre -Átvert.. Fogadd el és lépj tovább. Nem adta önmagát. -mondta de közben nem fordult meg. -8 éve ismerem, nem ilyen... engem biztos nem vert át. Kiderítem mi történt vele... -szorította ökölbe a kezeit.

Mikor Pléhpofa elindult haza kísérni a többieket Klau és Hablaty kettesben maradtak. Alex pedig már aludt, vagyis próbált. -Ugye te nem hiszed, hogy magától csinálta. -szólalt meg a lány. -Ne beszéljünk róla. -válaszolta a fiú. -De nem gondolod, hogy valami történt vele? -lépett közelebb. -Ne beszéljünk róla. -kérte újra meg. -De igen beszélünk róla... Ő nem ilyen. Tudom! -húzódott még közelebb. -Én hiszem, hogy nem ilyen. Azok után, amit láttam belőle hiszek benne, hogy nem ilyen és hiszek benne hogy nem vert át. - csillant fel a remény sugara a fiú szemeiben- De a ma történtek után el kell gondolkodnom. Megtámadta Aszridot és amiket mondott... - és tűnt el ismét minden bizakodás. - Jó, oké, félre vezető ez a viselkedés, de valami történt vele és én kiderítem mi az... Holnap megkeresem... - mondta határozottan a Klaudia - Nem keresheted meg és ha rád is rád támad? - fordult a lány felé. -Nem fog. -hajtotta le a fejet. - Honnan tudod?- rivallt rá Hablaty -Szóval elhiszed, hogy ilyen.. Én tudom, hogy nem fog bántani és kész! -emelte fel a hangját ő is. -Azt akartam kérdezni velem jössz-e te is.. De így már mindegy...-kereste a tekintetét. -Meggondolom. -nézett az ellenkező irányba -És miért is gondolod meg, mikor az előbb arról tettél tanúbizonyságot hogy gonosznak gondolod? -nézett rá dühösen. -Mert nem akarom, hogy kárt tegyen valaki másban... -válaszolta... - De hát Asztridban nem is tett kárt... - keseredett el a lány.. -Jó akkor azt nem akarom, hogy megpróbálja... Szóval veled megyek... - mikor ezt kimondta Alex is csatlakozott a beszélgetéshez, úgy tűnik mégsem aludt. -Én a helyedben feladnám. -szólalt meg. -Miért? -kapott értetlen tekintetet válaszként. -Szerinted azok után, hogy ma senki nem ment utána, bízni fog valakiben? -ült fel az ágyon. -Nem mintha ma bízott volna... -motyogta el végét. Nem kapott választ. -Elárulom.. Nem fog. Már ma se ment oda senkihez, hogy elmondja miért tette, és nem mondta el mit gondol. Nem bízik egyiktőkben sem... - mondta komolyan. -Hazudsz.. Bennem mindenkinél jobban bízik. -szólalt meg Klaudia. -Oh ,igen? -húzta fel a szemöldökét a fiú. -Oh, igen... - nézett rá dühösen a lány. -Megkeresett ma? Elmondta mi baja? Kitalálom, nem... Akkor igen tényleg bízhat benned.. -fordult el. -Miért hiszed, hogy jobban ismered, mint én? -nézett gyanakvóan. -Nem őt ismerem jobban, hanem az emberi viselkedés. Látom, mikor nem bízik valaki senkiben sem.. -ez volt az utolsó mondat ami elhangzott közöttük, mivel a Klaudia és Hablaty is elgondolkodott azon amit Alex mondott.