19.rész: Valami megváltozott, zuhanok

Hát, itt vagyok. Visszatértem :D Tudom sokáig tartott, éreztem. Csak a címen három napot gondolkodtam. Végre sikerült egy normális hosszúságú részt összehoznom:) Vagyis egy hosszabbat. És tényleg elsem hiszem hogy ennyi idő után is olvastok. Ezt nagyon szépen köszönöm. Megpróbálom össze kapni magam ;) A helyesírási hibákért előre elnézést. Jó olvasást! ~Rixa

Hosszú faggatózás után rájöttek, hogy úgysem mondok semmit, elmentek aludni a szobatársaim, ami nekem nem igazán sikerült, de ők is nyugtalanul hajtották a mai este folyamán utoljára álomra a fejüket. Én fent maradtam. Nem tudtam aludni, de komolyan ilyen álmok után ki tudna? Megvártam, míg végre mindenki elaludt össze szedelöcködtem és elindultam kora hajnali sétára. Leosontam az emeletről, el az ajtóig. Hátra fordultam, nem tudtam jó ötlet-e ilyen zaklatott állapodban elmenni éjnek évadján.  Muszáj volt. Úgy éreztem ki kell szelőztetnem a fejem... egyedül. Az ajtó nekem ordibálásnak tűnő nyikorgással nyílt ki. Át pillantottam a vállam között hátha valaki felkelt, de minden csendes volt. Kiléptem az ajtón majd szintén ordibálásnak tűnő nyikorgás kíséretében behúztam magam után az ajtót. Vártam pár másodpercet, ha valaki netán észrevette volna, de senki nem nyitotta ki. Titkon reménykedtem, hogy valaki kijön és visszaráncigál a házba, az egyik felem ezt akarta, mert az álmok néha valóra vállnak... a másik felem azt érezte menni-e kell. És ez volt az erősebb. Felnéztem az égre, telihold volt.

Gyönyörű félhomály fogadott. Minden csendes volt, nyugodt, egyszerű. Nem olyan, mint a lelki állapotom. Becsuktam a szemem magamba szippantottam a Hold szemgyönyörködtető fényét és elindultam. Eleinte féltem, aztán egyre jobban a gondolataim vették át az irányítást... Mi volt ez az állom? Mit jelent, hogy kiválasztott? És az hogy próbára tesznek? Tényleg az életem lenne az ár? Miért pont én? Miért pont most? Még csak most találtam meg a családom. most próbálok beilleszkedni... erre ez is a nyakamba szakad és tessék, oldd meg. Áldd ki a próbát. De lehet, hogy ez csak egy buta álom... és nincs mitől félnem. Igen maradjunk két lábbal a földön. Ez csak egy álom volt.(próbáltam magam győzködni) De mi van, ha mégsem? A gondolataimból a hajnal első sugarai rántottak vissza a valóságba. A srácoknak korán edzés/sárkány suli lesz... Jobb lesz, hogyha az arénába megyek mielőtt egy kereső osztagot küldenek utánam, miután egy szó nélkül eltűntem. Igen oda kell mennem... Eléggé messze voltam, sok időbe telt az odaút. Mire megérkeztem már azt szervezték ki merre keres engem. Beléptem és Klau a nyakamba ugrott... -Hála az égnek, hogy megvagy! -kezdett fojtogatni, és szakította ki a dobhártyám egyszerre. Ez emberölési kísérletnek minősül, miért nem jön már senki segíteni... ja, megvan, valószínűleg haragszanak rám és ők kérték, meg hogy kínozzon meg. Mikor meguntam, hogy küzdenem kell a levegőért, megpróbáltam magamról levakarni. Huh, van benne szufla. -Aha... megvagyok. juhú... - toltam el magamtól. Láttam rajta hogy meglepődött. De nem igazán vettem figyelembe. Beljebb mentem az arénába, míg valaki el nem állta az utam. Takónypóc... Hurrá... - Ne haragudj Rixa. -kezdte mondanivalóját, lehajtott fejjel. Jaj, mi lesz ebből. -Nem tudtam, hogy a szakításunk után depresszióba esel. nem tudsz aludni és meg is szöksz. -oh, jaj, nekem... -Én nem tudom mi volt velem nem akartam ezt... Kezdjük újra. - térdelt le elém... Édes Thor... Segíts neki... Mivel kisebb gondom is nagyobb is volt, minthogy a Takónypóccal való "kapcsolatomon" aggódjak egész egyszerűen a tenyeremet belenyomva a képébe arrébb löktem. -Kopj le... - mondtam közben. Nem erre számított. A következő személy, akivel szembe találtam magam a bátyám volt... na? Mire számítsak? -Hol voltál? -nézett a szemembe szúrósan. -Sétálni... - feleltem. -Miért nem szóltál? -tette fel következő kérdését. -Mert akkor velem akart volna valamelyik ötök jönni. -összehúzta a szemöldökét...

Elkaptam a tekintetem. -És az miért lett volna baj? -lépett mellé a szőkeség. -Mert egyedül akartam lenni... - bámultam a földet. -Nem voltál jól. Zaklatott voltál és leléptél... Büntetésből kétszer annyit edzel Asztriddal, mint amennyit szoktál. -jelentette ki. Továbbra se néztem rá... Kettőjük között utat csináltam magamnak és leültem a fal mellé. Nem figyeltem, hogy tanulnak, gyakorolnak csak magamra koncentráltam. Fogalmam sincs mennyi idő elteltével Asztrid ült le mellém, ezért kénytelen voltam vissza jönni a valóságba. -Jól vagy? -nézett rám komolyan. -Soha jobban... - feleltem. -És emlékszel már valamire? -kaptam a következő kérdést. -Nem, nem emlékszem... Majd szólok jó? -fordultam el. -Jó. Biztos jól vagy? -próbált vissza fordítani. -Az előbb mondtam, hogy igen. Süket vagy, vagy hülye? -mondtam gúnyosan. - Na azért nem kell bunkózni csak féltelek a történtek után és nem csak én. -kapta fel a vizet. -Nem kell.-fordítottam neki hátat. -Oké úgy tűnik valaki két bal lábbal kelt fel. -szólt közbe Kőfej is. -Oh, már mióta tegnap haza jött Hibbantról az óta ilyen csípős kedvű, Zsémbes Zsuzsi. -szállt be Klau is és ezzel kihúzta a Gyufát. Alex gyors elmormogott valami olyasmit hogy "kezdődik" de nem igazán figyelt rá senki. -Nem vagyok Zsémbes Zsuzsi... - akadtam ki rá. -Jó, de se Rixa se Dóri nem vagy. Megint hiszti rohamot kaptál. - utálom, mikor lekezel, ezzel mindig arra utal, mennyire gyerekes vagyok néha /mondjuk, pont ő mondja/. -Ne mond, meg hogy ki vagyok, ha kérhetem jó? -néztem rá egyre dühösebben. -Oké Rixa, nyugodj meg jó! -szólt közbe Hablaty. -Én nyugodt vagyok... - kiabáltam neki / igen nyugodt voltam/. - Oké Asztrid szerintem most kell vele edzeni. -vágta rá Fafej. És Kőfej is kijelentette támogatását, mivel mindenki jobbnak látta, ha Asztrid edz velem /bár semmi kedvem nem volt/ ezért elkezdünk edzeni. Ő a szokásos szekercéjével én pedig egy karddal. Rám erőszakolta... De nem ment olyan rosszul, sőt többször is a földre kényszerítettem Asztridot, aminek nem igazán örült. Sőt szerintem csorbát ejtettem a becsületén. És egy "kicsit" kiéleződött lett a küzdelmünk. Mindegyikünk eléggé vérre menően játszott és a külső szemlélők nem igazán örültek ennek. Többször lekiabáltak, hogy abba kéne, hagyni jöhet a szellemi oktatás. Utálok tanulni. Valószínűleg volt bennem egy kis "most bebizonyítom, hogy nem vagyok, gyerek igazi viking vagyok". De egy idő után ez az érzés átváltozott valami teljesen mássá és mintha már nem is én irányítottam volna. Minden homályossá vált. A fentről jövő hangok hogy hagyjuk abba elhalkultak. Csak Asztridot láttam és azt éreztem bármi áron le kell győznöm.

Iszonyatos erővel neki támadtam, a földre löktem és kis híján bele állítottam a kardot. Azok ez elhalkult hangok újra mintha kezdtek volna felerősödni, de nem foglalkoztam vele. Egy pillanatig láttam Asztrid kétségbe esett arcát amint próbál szabadulni és nem hisz a szemének. Felemeltem a kardot, és ha Hablaty nem ránt el onnan, bele se merek gondolni mire lettem, volna képes abban a pillanatban. Nem én voltam. Hablaty olyan erővel lökött el hogy a földön kötöttem ki, a kardot elejtettem. De még mindig nem én voltam... -Rixa mégis mi ütött beléd? Mit akartál csinálni. -förmedt rám Hablaty. Egy percig végig gondoltam mi is történt valójában, de nem igazán fogtam fel magam, se és ahogy láttam Asztrid se.

Majd szétfeszítette a düh, de a szemében volt egy kicsi / vagy inkább hatalmas/ csalódóság is. -Te nem vagy normális! Tényleg nagyon hiányozhatok...-üvöltött rám Takonypóc is. Ezzel egy cseppet sem segítve rajtam vagy azon, hogy felfogjam mit is akartam pontosan csinálni. Elítélések és oktatások százait vágták a fejemhez fél perc alatt /még az ikrek is ki akartak oktatni... jogosan/. Nem igazán értettem sok mindent az ordibálásuk egybe olvadt majd hirtelen megint elhalkult a világ. "Mégis mi a francot akartam csinálni. Én nem vagyok normális... Mi ütött belém? Én bántani akartam, sőt rosszabb... Mégis mi volt ez..." Az ön szidalmazásból végül Asztrid nekem támadása ébresztett fel. -Rixa te neked elmentek otthonról. Mégis miért csináltad ezt... - üvöltött és lökdösött tiszta erőből. -Azt hittem barátok vagyunk! Te tényleg nem vagy ma önmagad... - vágta a fejemhez. Nem bírtam mozdulni még mindig nem jutott el az agyamig. Csak ültem és bambán bámultam felfelé. Egyedül a Klau vette észre, hogy valami nincs rendben. -Dóri jól érzed magad? -mikor meghallottam a nevem azt éreztem megint én irányitok és az első, amit meg akartam tenni még újra "önmagam vagyok" hogy bocsánatot kérek. Feltápászkodtam és már kezdtem is volna: - Asztrid én sajnálom... - és itt megint elvesztettem az eszem és olyan dolgokat mondtam, amikre még álmomban sem mertem gondolni.- hogy nem tudtam megtenni. Sajnálom, hogy Hablaty félre lökött. -mondtam teljes magabiztossággal. Mindenkinek tátva maradt a szája és szerintem egy pillanatig én is elámulta magamon, de aztán újra 100% biztos voltam abban, amit csinálok. - Rixa te hallod magad? -fogta meg a vállam és kezdett el rángatni Hablaty. - Nem vagy magadnál! Neked pihened, kell! -próbált Fogatlan felé tolni. -Ne mond, meg hogy mit csináljak! -vettem le a kezét a vállamról majd arrébb löktem. -Rixa te nem vagy jól! Neked valami bajod van. -mondta egyre kétségbeesettebben a testvérem. - Nincs semmi bajom. -mondtam majd sarkon fordultam és elkezdtem futni. Igazából magam se tudom hova akartam akkor menni. Én nem akartam elfutni én meg akartam magyarázni, hogy az nem én voltam én nem akartam ezt. Teljed szívemből bocsánatot akartam kérni Asztridtól, de nem ment. Nem tudtam megfordulni nem tudtam tisztán gondolkodni. Mindent egyre homályosabban láttam. De csak futottam tovább, míg a semmi közepére nem értem. Majd ott elővettem az íjam és mindenbe elkezdtem lőni, akaratomon kívül. Teljesen ki voltam merülve, aludni akartam, de nem ment... nem voltam többé önmagam és tudtam, hogy valami történt az ember nem változik ekkorát egy nap alatt, de nem tudtam mi változtatott meg ennyire, nem tudtam mi ez a valami, ami bennem munkálkodik, ez a furcsa érzés, de már én sem ismertem meg saját magam.