8.rész:Az első pillér

-Rixa várj már! -szaladt a féllábú a húga  után. Asztrid és Takonypóc is követte a példáját. -Hagyjál békén! -kiáltottam hátra. -Ne csináld! Nem gondolta komolyan! -követtett elég botladozva -Segíts már. -ránézett a szőke lányra. -Rám ne nézz! -mondta nevetve Asztrid. -Min nevetsz? -állt meg egy pillanatra. -Bírom mikor kiakad. -vigyorgot. -Rixa állj már meg! Takonypóc csinálj már valamit! -fordult hátra a Hablaty a fiúhoz. -Mi? Miért én? -háborodott fel. -Mert miattad sértődött meg! -rivallt rá Halvér. -Tiltakozom -Asztrid erre a mondatnál leterítette a fiút a földre. -Elutasítom! -mondta neki. Nem volt kedvem Takonypócra pazarolni az időt. Ezért elindultam a part felé. -Rixa.... -hallottam, még ahogy a nevem kiabálja. Futottam a partig. Ott leültem. Néztem, ahogy lemegy a nap, vajon mi történhet most otthon? Elég sokáig lenn voltam már sötét volt mikor elindultam haza. Rossz úton mentem. Telihold volt, félhomály. Nem láttam a falu fényeit. Mire rájöttem, hogy eltévedtem, már 5 gallyal gazdagabb lett a hajam. -Remek ez is csak én lehetek... Hol a francban vagyok? -morogtam. Egy szerencsétlen pillanatban elbotlottam és sajnos megláttam egy ismerős részét az erdőnek... Azt, amit a Tájfumráng őriz. Mikor felfogtam, hogy hol vagyok a lángoló mókus anyucival találtam szemben magam. -Jaj, ne már! -eszméltem fel. Nem tűnt gonosznak nyugodt volt. Nézett egy darabig aztán elkezdett közeledni felém. -Hé, a tisztes távolság. -mondtam neki. Nem igazán foglalkozott vele. Közelebb jött. Nem akart bántani. Megállt úgy fél méterrel előttem. Vártam egy kicsit majd elkezdtem hátrálni. Na, az nem igazán jött be neki. -Oké nem megyek el. -próbáltam előbbi nyugodt állapotába visszazökkenteni. Közelebb mentem hozzá az se tetszett neki. Rosszabb, mint egy lány. -Jó közel se megyek. De akkor mit akarsz tőlem? -mintha csak ezt a kérdést várta volna. Lehajtotta a fejét.

Mit is mesélt Hablaty? Fejére kell tenni a kezed? Nem voltam benne biztos, de oda tettem. Minden fura ködbe borult. Levettem a fejéről a kezem körbe néztem. -Mi a... -a szám is tátva marad mikor valaki beszélni kezdett hozzám. -Te vagy Asterixa? Az örök láng őrzője? -megfordultam-Csak te lehetsz! Ott a szikra a szemedben-szólalt meg még egyszer az a hang. Mire én rájöttem, hogy a sárkány beszél hozzám. Éppen háttal voltam neki azt kémleltem ki beszél hozzám és rálehelt a hátamra. -Hogy az a...-ugrottam meg. -Igen én beszélek hozzád. -tátva maradt a szám.

Megörültem. -Ezennel átnyújtom a Tájfumerángok által őrzött Pillért. -mondta. Szerintem észrevette, hogy nem vettem le mit mond. -A mit? -néztem rá kérdőn. -Mindent a maga idejében, a megfelelő személytől. -mikor ezt kimondta egy fura tárgy jelent meg a gyűrűmmel együtt majd jött egy hatalmas villanás, egy széllökéssel együtt, ami miatt elvesztettem az egyensúlyom elestem és megint sötét volt. -Rixaa! -hallottam egy ismerős hangot az erdő felől. A srácok voltak. Mikor meglátták, hogy a Tájfumerángot, engem meg a földön. Azt hiszem egy pillanatra Hablatyban megállt az ütő. Megjelentek a srácok Fogatlan a Tájfumerángra nézett mintha azt akarta volna mondani, hogy azt nem most kellett volna. A sárkány a maga fura módján felszállt majd elrepült. -Hablaty! -szaladtam oda a bátyámhoz -nem fogod elhinni, hogy mi történt velem az imént. -mondtam neki lihegve. -Rixa jól vagy minden oké? Nem bántott? -kérdezte aggódva. -Nem! Épphogy beszélt hozzám. -mondtam neki. -Igen Fogatlan is szokott beszélni hozzád mikor nem tetszik neki valami. -vágta rá szarkasztikusan. -Nem, nem úgy! Úgy, mint ahogy te most beszélgetsz, velem értettem mit mond! -mindenki hülyén nézett rám. -Hablaty a húgodnak agyára ment a duzzogás. -mondta Takonypóc. -Nem nincs semmi bajom. Hinnetek kell nekem. -néztem rájuk kérlelőn. Nem sokat segített. Egyszer csak azt láttam, hogy valami fénylik a bokorban. Oda mentem a gyűrűm volt az. Elég világosan fénylett vajon mi baja? -Meg van! -kiáltottam oda a többieknek miközben felhúztam az ujjamra. És megint meg történt, ami a múltkor elkezdett mindenem elhalványulni. És nem fogjátok elhinni... egy kórházban ébredtem. -Mi történt? -néztem körbe értetlenül. -Leestél a székről az érmeid rakosgatásba közben és eszméletedet veszteted. -mondta anyukám megkönnyebbülve, hogy mondhatja. -Egy frászt estem le! Lelökött. -mutattam a sarokban lapító öcsémre. Nem tudták hova tenni a kirohanásom, és hogy honnan van ennyi erőm mikor most tértem magamhoz több óra sötétség után.

Ez egy tényleg elég rövid rész lett. A következő rész már sokkal hosszabb lesz ezt megígérem. Méghozzá egy karácsonyi rész. :) Az ünnep valamelyik napján kerül fel. ;) Addig is Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek!