1.rész, ahogy minden elkezdődött

2016.11.29

Sziasztok! Egy kicsit visszamegyek az időben és elmesélem életem egyik legboldogabb időszakát. Általános iskola 8. évfolyam kezdődött az egész történet. Már teljesen zombivá tett az iskola a normális világ mikor egy hihetetlen és felfoghatatlan dolog történt velem. Na, kezdjük valahol az eleje felé:

Váratlan utazás

-Holnap röpdolgozatot íratok! -mondta a tanár komor hangján látszik, hogy azért csinálta, mert ki akar szúrni velünk, mindig ezt csinálja egy hónapja egyfolytában. -Megint? -kiáltott fel egy hang, ami majdnem ugyanolyan volt, mint ahogy én csináltam volna, de megelőzött. A gazdája annak a hangnak, nem volt más, mint az én legjobb barátnőm a Klau. -Igen megint talán valami nem tetszik? -szólt felháborodva Hermai tanár úr. Éreztem, hogy egy háború fog kirobbanni (megint) ha nem szólal meg azonnal a csengő. Szerencsénkre megszólalt és mindenki heves pakolásba kezdett és kiviharzott a teremből. Mindenki felháborodással volt, hogy megint íratni akar. Én már teljesen a kimerülés határán vagyok. -Nekem nincs erőm tesizni... -zökentett ki a fáradságról való töprengésből, a Klau. -Hidd, el nekem sincs... Zombikat akarnak csinálni belőlünk... -mondtam és bólogatást kaptam vissza és csendben mentünk az öltözőbe.

Mindenki legnagyobb örömére a Tesi tanárúnk mára tűzte ki a Cooper lefutását mindenki szellemi fél holtnak számított eddig, de ha a Coopert lefutja, akkor fizikailag is zombivá változik és jön az apokalipszis vagy mi fene. Kimentünk a nagy pályára és két részre osztottuk az osztályt én az első csoportba kerültem. Gondoltam előbb túl leszek rajta... Elindult a menet az első 2-3 kört még, úgy ahogy bírtam, de a 4.-nél elfogott valami nagyon furcsa és rossz érzés, csak azt éreztem, hogy rohamosan kezd elhagyni az erőm és a testem nem engedelmeskedik még éreztem, hogy a lábam összerogyik, és Melinda néni fut felém, aztán egy teljesen más élmény ért még nem voltam magamnál.. Az így neveld a sárkányodból sorakoztak előttem képek aztán megjelent egy gyűrű előttem ráírva az a név hogy Asterixa /Rixa/. A gyűrűben két kő felvilágított és visszazökkentem a valóságba. Sokan ültek körülöttem mindenki kétségbe volt esve. Melinda néni megkérdezte mi a nevem /furcsa módon nem azt akartam mondani, hogy Dóri, hanem hogy Rixa/ meg hogy hány éves vagyok. Mivel még mindig rosszul éreztem magam felhívták apukámat és haza küldtek. Otthon átaludtam a napot és mikor felébredtem észrevettem azt a gyűrűt az ujjamon, amit abban a látomásféleségben láttam. Nem figyeltem rá annyira, aztán elkezdett világítani, és puff elkezdődött valami új.

Azt éreztem, hogy zuhanok és elkezdem sikítani, pár másodperc múlva már nem éreztem, hogy zuhanok, de azt se hogy leestem volna. Nem mertem kinyitni a szemem aztán mikor már teljesen biztos voltam benne, hogy meghaltam elkezdtem érezni a talajt a lábam alatt. Előretettem a lábam hogy biztos legyek benne hogy van tovább is föld, majd kinyitottam a szemem és olyat láttam, amit csak álmomban láttam és képzeltem el. Öt sárkány állt velem szembe a gazdáik mellettük. Mindenki furán nézett rám. -Oké most már biztos... meghaltam. -szólaltam meg miután felfogtam, hogy sárkányok állnak velem szemben. Még mindig furán néztek rám. Majd egy barna hajú fiú, aki egy fekete sárkány mellett állt megszólalt. -Hát beszélni tud. Ez jó jel. -mondta látszott rajta nem a legbátrabb közülük. Egy szőke lány ez szekercével jött felém majd a nyakamhoz tette, rajta meg az látszott nem túl vendégszerető. -Szóval, ha beszélni tud, akkor mondja el, hogy ki ő és honnan jött! -mélyen a szemembe nézett nem hiszem, hogy ijedségnél többet látott, hiszen ha valakinek halványlila tippje se volt mi történt vele és miért szorítanak szekercét a nyakához, akkor az én voltam. Oda lépett hozzá az előbbi fiú és elhúzta tőlem. -Csillapodj Asztrid szerintem ő is éppen annyit tud, mint mi. -próbálta nyugtatgatni a lányt. -Vagy annyit se... -mondtam a lehető leghalkabban, de meghallotta és gyors visszalépett hozzám. -Mit mondtál? -nézett rám még dühösebben, mint az előbb "semmit" mondtam neki és egy erőltettet mosolyt próbáltam elsütni felé több-kevesebb sikerrel. Visszafordult a fiúhoz s elkezdett veszekedni vele. -Miért Hablaty szerinted normális hogy emberek potyognak az égből -nézett a fiúra rettentő komoly arccal. Azonnal le lehetett venni, hogy elég határozott személyisége van. -Szerintem király. -szólalt meg egy szőke egyenes hosszú hajú srác. Már akkor tudtam, hogy haláli egy gyerek. Ott állt mellette a hasonmása lányban, mint 2 tojás olyanok voltak. -Szerintem is! Tartsuk meg! -mondta a hasonmása és egybe fejeltek. Kérdő tekintettel néztem rájuk "tartsanak meg" mi vagyok én valami állat / igaz abban a percben magam se tudtam/. Elkezdtek egymással veszekedni és mikor azt hittem senki sem figyel rám elkezdtem hátrálni. Legnagyobb meglepetésemre nem volt föld a lábam alatt azt hittem le fogok esni, de annál sokkal, rosszan dolog történt velem.. Valaki elkapta a kezem és visszahúzott. Fekete rövid haja volt, viking sapkája elég karcos volt viszont a lehelete nem a legjobb. -Hova ilyen sietősen, Milédi? -erre a mondatra az az arc, amit én oda varázsoltam az a bizonyos "hát téged honnan szalasztottak". -Nincsenek, szavaid erre a látványra elhiszem. -erre a mondatra oda dobtam neki egy "hihi"-t érje be ennyivel. Hála a jó égnek mindenki oda nézett ránk és a barna hajú srác megfogta a fejét és megszólalt. -Takonypóc!-mikor meghallottam, hogy takonypóc hát én kiugrottam a kezei közül és olyan módon elkezdtem nevetni: -Hát ez hatalmas!! -kiáltottam el magam -Ez oltári nagy! -erre a mondatomra oda ugrott hozzám a két ikerféleség az egyik az egyik kezemet a másik a másik kezemet fogta meg és elkezdtek rángatni. -Takonypóc miattad rohamot kapott! Le kell nyugtatni! -és megint mindenki elkezdett veszekedni ide-oda rángatni. Mikor már azt hittem kitépik a kezem-elüvöltöttem magam. -Hé! Nem egy bábu vagyok -Kirántottam a kezeim a fogságból es elkezdtem dörzsölgetni ahol fogták - van, szám tudok beszélni bármi kérdésetek van, tudok rá válaszolni, de cserébe ti is válaszoltok az enyémekre! Megegyeztünk? -mindenki érdeklődve nézett rám és egy hosszú kérdezz, felelek vette kezdettét sok időbe telt mire kibogoztuk, hogy ki vagyok, hogy kerültem oda, viszont arra rájöttem, hogy az így neveld, a sárkányod mese szereplőivel beszélgetek, és a sárkányokkal szívok egy levegőt. Miután nagyjából mindent kibogoztunk már kedvesebbek voltak. Egy kicsit össze is barátkoztunk szerintem. Mindegyikük rápattant a sárkányra és Hablatyon kívül mindenki elrepült. Hablaty rám nézett és intett a fejével hogy üljek fel én is. -Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet... -mondtam kételkedve abban, hogy bírnám a sárkányrepülést. Kemény csaj vagyok, de azért egy teljesen másik világban vagyok teljesen más külsővel, ki tudja nem akartam kockáztatni. De Hablaty a lehető legnyugodtabb hangon szólalt meg. -Hát vagy ez, vagy az -mutatott le a sziklaszirt lábához. Igaza volt vagy lezuhanok, vagy felülök így hát.. -Hát... akkor sem hiszem, hogy ez a legjobb ötlet. -szólaltam meg hosszú vacillálás után, de Hablaty nyújtotta a kezét felém. Még egyszer lenéztem a sziklaszirtről hogy biztos a jót választom-e. És megfogtam Hablaty kezét, felhúzott a sárkányra én elhelyezkedtem és miután a sárkány felszállt a lehető legerősebben elkezdtem belé kapaszkodni. Nem volt durva, de új volt és sajnos a tériszonyom nem múlt el ebben a világban sem. A szememet becsukva tartottam, míg nem éreztem valami leszálláshoz hasonló érzést. Szép lassan kinyitottam a szemem engedtem a szorításon majd el is engedtem Hablatyot, és leszálltam Fogatlanról. Fogatlan értetlenkedve nézett rám azt hitte az ő hibája, hogy féltem fenn. Oda léptem hozzá és megsimogattam az állát. -Nem a te hibád...ez csak egy rossz szokás, féleség te nagyon simán repülsz. -mondtam neki, megértette oda bújt hozzám. Hablaty leszállt a sárkányról és meglepődve nézte, ahogy Fogatlan hozzám dörgölődzik. Fogatlan abba hagyta, és Hablaty felé fordult. -Aszta, Fogatlan nem szokott ennyire vakon megbízni emberekben, ha bízik benned, akkor nem lehetsz rossz. -mondta egyre nyugodtam hangon szerintem megnyugtatta, hogy nem akarok rosszat habár nem tudom mért feltételezte ezt mikor egy elkóborolt kutyához voltam hasonló, amikor szó szerint lepottyantam az égből. Pár perc múlva két hihetetlenül termetes ember közeledett felénk az egyiknek vöröses barna, hatalmas szakálla volt, tekintete a lehető legkomolyabb. A másiknak szőke befont nadrágig érő bajsza volt. Na meg egy keze és egy lába a bal keze helyén egy kampó a jobb lába helyén pedig egy bot. Meg álltak előttünk. Furán rám néztek aztán kérdő tekintettet szegeztek Hablatyra. -Ő ki? -szólalt meg a nagyszakállú ember. Hablaty közém és a termetes vikingek közé állt előbb rám majd rájuk nézett, nagy levegőt vett aztán megszólalt. -Apa hadd mutassam be Dórit, akit mi világunkban Rixának hívunk...elvileg. -a vörös szakállú emberke nagyon meglepődve nézett Hablatyra mintha már hallotta volna ezt a nevet, de még furábban nézett rám, mert mikor felfogtam, hogy ő Hablaty apja olyan módon elkezdtem megint nevetni:-Ő az apád??? -kerekedtek ki a szemeim. Egy ilyen vézna gyereknek egy ilyen erős termetes apja van, hát ezt nem hiszem el. -Csak szórakozol, velem ezt nem hiszem el! -mondtam nevetéstől fuldokolva. Aztán közelebb lépett hozzám megfogta az arcom, én meg lefagytam szó szerint ráfagyott a mosoly az arcomra. Nagyon alaposan elkezdted vizsgálgatni. -Ööö...Hablaty.... az apád... -motyogtam a fiúnak segítséget várva tőle. Erre ő oda lépett és próbálta ellökni tőlem, valahogy sejtettem, hogy nem fog sikerülni neki: -Apa szerintem nem kéne... ööö... tudod.... ezt csinálni. -mondta apjának miközben minden erejével tolta őt. De nem igen akarta elengedni az arcom. Ide-oda forgatta a fejem, jó alaposan szemügyre vett engem aztán kikerekedtek a szemei és a szőke bajszosra nézett. -Bélhangos! Ez lehetetlen! Vagy lehetséges volna? -a szőke eltátotta a száját /nem tudom én sose értettem félszavakból a másikat/. Egybe néztek aztán rám. Míg a bajszos meg nem szólalt végre. -Pléhpofa...én...én.. nem tudom. -mondta majd a vörös megragadta a kezem és elkezdett húzni. -Hablaty.... gyakran csinálja ezt. -mondtam miközben próbáltam kiszabadítani magam a szorításából. Míg engem fogságba ejtett egy 200 kilós ember Asztrid, Takonypóc, Halvér és az Ikrek is felfigyeltek a különös jelentere. Hablaty próbált apja útjába állni és megállítani:-Apa tudod szerintem nem kéne... -de nem tudta befejezni a mondatott, mert őt is kézen fogta és őt is elkezdte húzni. -Huh, én hősöm. -néztem rá gúnyosan és ő is gúnyosan nézett vissza rám:-Van jobb ötleted? -kérdezte. Én meg el kezdtem forgatni a szemem és elfordultam. Oda lépett hozzánk Asztrid és kérdő tekintettel nézett Hablatyra. -Mégis mit csinált? Pléhpofa még sose csinált ehhez foghatott! -mondta kicsit ijedt hangon. Aztán elkezdtek követni az ikrek is és nem bírták megállni megszólaltak:-Király kivégzés. -mondta Kőfej miközben majdnem kiugrott a bőréből úgy örült. Fafej válassza pedig.. tudjátok, mit inkább hagyjuk. Mikor végre megérkeztünk egy hatalmas építmény /a nagyterem/ elé, Pléhpofa elengedte Hablatyot és megparancsolta Bélhangosnak, hogy ne engedjen be senkit, míg mi bent vagyunk. -Na de apa! -kiáltott fel Hablaty -Nem teheted ezt... -ismét nem tudta befejezni, de ezúttal az Ikrek szakították félbe: -Pontosan mit nem tehet? -nézett bambám ki a fejéből Fafej. -Igen. Mit akar tenni? -vágta rá Kőfej. És ezek voltak a lehető legjobb és legjogosabb kérdések még Hablatynak is elállt szava. És mikor feltette volna a kérdést Pléhpofa szúrósan nézett fiára majd belökött engem a nagyterembe és becsapta a többiek előtt az ajtót. Életem egyik legnagyobb titka derült ki ott, akkor abban a teremben.


A hozzászólást egyenlőre csak így tudom megoldani.. Ha elérhetőséget írsz szívesen válaszolok, azon hogy a válaszom ide tudjam irní még töröm a fejem.