18.rész: Rémálmok, látomások hálójában

2017.05.01

Sziasztok! Ha már a munka ünnepe ne csináljunk semmit, lopjuk otthon a napot. Viszont én befejeztem a részt. /Juhú. Micsoda teljesítmény/ Na de Jó olvasást kívánok! ~Rixa


Nem kaptam levegőt. A szememet nem mertem kinyitni. Féltem, hogy mivel találom szembe magam. Nem volt más választásom... Miden bátorságomat össze kellett szednem és eskü nekem nincs sok. Mindent, ami volt össze kapartam és kinyitottam. Egy sárkány állt velem szembe, nem láttam tisztán nem tudtam milyen fajta, mintha csak a pillanatra vált volna. Elkezdett körözni körülöttem, majd megállt, végigmért. A szeme megállapodott a kezemen. Valamit mondania kellet. Nem láttam, rajta hogy akarja is. Habozott. Az ideje és a levegőm viszont fogyóban volt, és ezt érezte ő is. Tétovázott még egy darabig, nem volt biztos benne megtegye-e. Láttam rajta. Pár másodperc elteltével már nem várt tovább, közelebb jött. Megijedtem, nem tudtam mit fog csinálni.

Elég közel volt ahhoz, hogy a tekintetéből kiolvassam: előre bocsánatot kér. Úgy éreztem ki ugrik a szívem a helyéről. Nem értettem miért üzeni azt a szeme amit. Egyre homályosabbá vált minden... Ekkor csak egy kisebb villanást láttam, és azt éreztem újra kapok levegőt. Mi történt? Mikor újra tisztán láttam volna, megint ködbe borult minden és nem láttam sárkányt most se. Elkezdett közeledni felém. Abban a pillanatban mintha valaki megfogta volna a vállam. Elnéztem oldalra, de nem volt ott senki. Valaki megfogta a másikat is és hangokat hallottam először halkan majd egyre hangosabban. A nevemen szólítottak... Majd mikor már tisztán éreztem, hogy valaki fogja a vállam, felébredtem. -Rixa, jól vagy? -hallottam Hablaty aggódó hangját majd találtam szembe magam az arcával is. -Teljesen kivert a víz! Mit álmodtál? -jött a másik irányból egy másik aggódó hang, Klau volt. -Csak álom volt? -tettem fel a kérdést hangosan magamnak. -Igen. De mi? -húzódtak közelebb. Úgy éreztem nem akarom nekik elmondani. -Semmi... Csak egy rossz álom... -próbáltam lerendezni ennyivel. -De miről szólt? -faggatóztak tovább. -Nem fontos... - töröltem le az izzadságot az arcomról, tényleg kivert a víz. -Dehogynem. Rosszul vagy. Mond el... - kiborult a pohár. Nem akartam elmesélni és kész... - Nem a ti dolgotok... Hagyatok! -feküdtem el, és próbáltam mindegyikőjüknek hátat fordítani. -Na de... -lepődtek meg mind ketten egyszerre. -A hagyatok melyik része nem volt világos... -morogtam. Klau még biztos csinálni akart valamit de Hablaty rászólt. -Hagyd! Majd ha megnyugodott elmondja... - mondta majd visszamentek az ágyukhoz. Nem tudtam mit jelenthet az álom... De nem akkor akartam kideríteni. Aludni szerettem volna. De nem igazán jött össze a nyugodt alvás... Sötétség, zajok, sötétség, zajok még több sötétség hangosabb zajok. Már izzad, a tenyerem annyira szorongatom azt a szegény íjat. -Oké ez marhára nem vicces... Melyik szórakozik velem... Ha rájövök, hogy te vagy az takonypóc... Én fogom a sisakod és... -nem volt alkalmam befejezni, pedig ha takonypóc lett volna elő ugrott volna, abban biztos vagyok. Egy hideg érintést éreztem a bal vállamon. Az nem kifejezés hogy megijedtem. Mit csinálunk ilyenkor? Nem, nem, rezzenünk össze, ugrunk el onnan, és mint egy kislány sikítunk egyet. Nem ilyet semmiképp nem csinálunk. Na, miután átvettük mit nem csinálunk, nézzük én mit csináltam... pontosan ezt... Persze mert miért is ne... Meglepődtem. Nem Takonypóc volt /Bár ő lett volna.../ - Alex... -kiáltottam fel. -majdnem szívrohamot kaptam... Mit keresel itt? Te szórakoztál velem... - szedtem össze a bátorságom és "illesztettem" a "legnagyobb gonddal" az orrához a nyilam hegyét... - Te mit keresel itt? -tolta el mutató ujjával, és mindezt halál nyugodtan. -Én kérdeztem előbb... - húztam fel a szemöldököm. -De az én válaszom nem lényeges... Mitől félsz? Nézz körül sötétség... Mire emlékeztet ez. Miért pont itt. -kezdett el köröket tenni körülöttem. -És te miért vagy itt? -követtem a tekintettemmel a lépteit.

-Most rólad beszélünk. -tette háta mögé a kezeit. -Nem, te beszélsz rólam... Miért is beszélsz rólam? -eresztettem le az íjam, de továbbra is készenlétben tartottam. -Mert te nem mersz... Miért nem akarsz emlékezni mi történt a víz alatt? -állt meg egy kör után és mélyen a szemembe nézett, van egy olyan sanda gyanúm, hogy manipulálni akart. Elég jól csinálta, bár fogalmam sincs hogyan. -Oh, szóval erre megy ki a játék. -kaptam el a tekintettem. -Ki küldött. Hablaty, Asztrid, netán Halvér. -már nyitotta volna a száját, de úgy gondoltam jobb, ha kussol addig, amíg össze nem szedem magam. -Várj, nem mondj semmit. Van egy jobb kérdésem... Miért pont téged? Komolyan azt hitték pont neked fogok mondani valamit? -fejeztem be. -Szóval nem bízol bennem? -tette fel a kérdést. Válaszként pedig csak lehajtottam a fejem. -Nem baj. Majd dolgozunk rajta. Szóval. Mi elől menekülsz. Mire nem akarsz emlékezni. -itt lett elegem. Sarkon fordultam és elindultam. -Szóval így állunk akkor majd én segítek... - mondta majd egy nagy villanást láttam. Nem kaptam levegőt, vízben voltam... Megint. Kezdem megutálni az úszást... Aztán megjelent az a bizonyos titokzatos köd és egy oxigén burok. Na meg egy Forgatlan... Ezt mégis hogy a fészkes francba csinálta... De most komolyan... -Rixa. -kereste a tekintettem a sárkány. -A fenébe tudja a nevem... - mormogtam. -Hoztam neked valamit. -jött közelebb. -Ez kedves, de még nincs szülinapom... -elég szúros tekintettel nézzet rám ez a mondat után. -Nincs időm szórakozni kis lány... - mordult rám... - Nekem se. -válaszoltam, majd meg is bántam. -Nem értem, hogy lehet egy ilyen neveletlen lány, aki még szinte gyerek a kiválasztott. -dühöngött. -Hát, ami azt illeti... - itt ismét rám nézett. -Jó oké befogtam. Minden figyelmem a tied. -tapasztottam be a szám. -Szóval, amit most mondok az nem játék, és nagyon kell figyelned. Mert senki nem mondja el még egyszer. -na, itt enyhén szólva berezeltem és húztam volna a nyúlcipőt. -Nálam van a második pillér, amit most rád bízok... Bár nem tartom a legjobb ötletnek... - motyogta el a végét. -Héj! -háborodtam fel. -Na, szóval, be kell bizonyítanod, hogy alkalmas vagy a pillérek és az örök láng őrzésére. Hajrá. -motyogta ismét. -Héj! -méltatlankodtam én is újra. -A Pillér egy próba elé fog állítani, megpróbálja átvenni az irányítást, nem tudom mit fog veled csinálni, de neked önmagad kell maradnod... vagy... -hajtotta le a fejét. -Vagy? Ha megijesztesz valakit illik befejezni. -néztem rá kétségbe esetten. -Pimasz. -vette elő a szúrós tekintetét. "Mondták már" gondoltam magamban. -Vagy az életeddel lakolsz. És ez nem vicc. Szóval jó lenne, ha komolyan vennéd.- asszem megállt bennem az ütő.

-Komolyan mondtam, hogy nem kérem... - szólaltam meg remegő hangon, és könnyeket tartottam vissza az ijedség miatt. -Az nem rajtad múlik... - nézett a gyűrűmre, ami elkezdett iszonyat módon világítani... Majd a sárkány hátat fordított én meg csak üvöltöttem utána. -Ne! Kérlek! Ne! Nem kell nekem! Add másnak. -téptem le az ujjamról a gyűrűt és hajítottam utána. És eléggé megijedtem és kétségbe estem ahhoz, hogy mindezt zokogva tegyem. Valószínű megsajnált, mert vissza fordult. És ismét az üzente szemeivel, hogy sajnálja. Én meg csak ott voltam és zokogtam az oxigén buborékban, még el nem kezdett zsugorodni, aztán eltűnt. Újra az erdőben voltam Alex állt velem szembe. Én térdeltem és még mindig nagyon féltem, és meg voltam ijedve. Éreztem, ahogy lenézz rám. Majd turkál a zsebében. Elővett valamit, és ledobta elém. A gyűrűm volt. /Nem tudom, hogy került hozzá/. Az ékszerre pillantottam majd felemeltem a tekintettem a fiúra. -Sok sikert! Szükséged lesz rá! -mondta majd sarkon fordult és elsétált. Én pedig felébredtem.

Könnyes volt a szemem. És dermedt arcokkal találtam szemben magam. Ránéztem a kezemre a gyűrűm után kutatva. Megváltozott a színe. Valami nagyon azt súgja ez nem csak egy álom volt...