14.rész:Elvesztettem a barátnőm

2017.01.28

Sziasztok! Tudom egy héttel elcsúztam... Mentségemre szóljon hogy internet próblémákkal küzdök... Vagyis nem mindig hajlandó megnyitni a szerkeztőt /sőt/... Mással nincs baj csak ezzel...Na, meg influenza is megtalált. De itt van az új rész, és ez a lényeg. Nézzük, haza tudom-e vinni barátnőm! Jó olvasást! ~Rixa


Miután hosszú órák után megállapítottam hogy az a gyűrű nem szeret engem, ugyanis sose akkor visz vagy hozz, amikor az nekem is jó lenne...Én már próbáltam mindent, de tényleg mindent: kértem szépen /igen, egy tárgyal beszélgettem/, üvöltöttem vele, aminek persze a szüleim nagyon örültek, hogy az éjszaka közepén dührohamom van vagy mi fene, próbáltam irányítani, ami természetesen nem sikerült. Imádom ezt a gyűrűt... Mikor már feladtam, hogy én ma biztos nem jutok vissza hibbantra, éppen feküdtem már volna le, mikor az a csodás tárgy elkezdett világítani. -Komolyan még csak most? Előbb nem lehetett volna? -méltatlankodtam egy magamban. A másik pillanatban meg már megint Hibbantot láttam. De most nem voltam olyan szerencsés, mint a múltkor, megint zuhantam. Sötét volt valami azt súgja ott is éjszaka volt. Láttam egy házat, amiről megállapítottam, hogy az lesz az érkezési pontom. És igazam lett. Nem is akármilyen ház volt. Hablatyéké. A tetőablakon sikeresen beestem ismételten valakire. Mert miért is ne? De nem, nem Hablaty volt és nem is a Klau hanem az Alex gyerek. Meglepődött, de megérdemelte a helyemen alszik? Ez jár neki. -Te jó Thor! -nyögte ki végül mire újra kapott levegőt. -Sajnálom. Nem direkt volt. Ezt nem én irányítom. -próbáltam kedves lenni vele. -Mégis mit? -nézett rám értetlenül. Sötét barna szemei voltak. Milyen jó hogy csak most vettem észre mikor már egy csomószor próbáltam egy csomó mindent kiolvasni a szeméből. Most néztem meg jobban. -Hosszú... - vontam fel a vállam. -Időnk mint a tenger! -tárta széjjel a karjait és helyezte magát kényelembe az én "ágyamon" (!). -Neked biztos! De nekem nem. Többiek? -pöcköltem orron amivel ismételten sikerült meglepnem. -Lent vannak! Próbálják megnyugtatni azt a Klaut vagy kit, hogy visszajössz. -mondta az orrát vakargatva. Nem válaszoltam, hanem elindultam lefelé a lépcsőn. Nem viccelt amikor azt mondta próbálják nyugtatni. Szabályos pánik rohama volt barátnőmnek. Hablaty és Asztrid pedig már nem tudtak vele mit kezdeni. -Klau! -kiabáltam a lépcső felénél oda neki és már szaporáztam is a lépteim. -Dóri! -állt meg egy pillanatra. Vagyis inkább lefagyott. Mikor oda értem a nyakamba borult. -Soha többé ne csináld ezt! -mondta miközben majdnem megfojtott, annyira szorított. -Tudod ha most nem engedsz el akkor haza vinni sem tudlak. -próbáltam szabadulni a nagyon erős szorításból. -Rixa mégis miért mentél el és ő miért marad itt? -nézett rám Asztrid, úgy mintha én tudnám az okot. Hát mellé fogott. -Nem tudom. -válaszoltam. -Szóval rájöttél már hogy vigyél haza? -kezdett el a vállaimnál fogva rángatni a Klau. -N-e-e-e-e-m. -mondtam, szaggatottan. Mikor végre elengedett Alex is úgy döntött csatlakozik hozzánk. -Akkor hogy lesz? -mondta még mindig kétségbe esve barátosném. -Nem tudom..... -válaszoltam neki de nem érte be vele. -Akkor mégis mért jöttél!? -akadt ki teljesen. -Ha akarod elmehetek. -indultam az ajtó felé. -Na, igen csak hogy ez nem úgy működik. -szállt be a beszélgetésbe Hablaty. -Hát ez az! Hogy működik? Jó volna már tudni nem? -fordultam felé. - Igen jó volna. -válaszolta -Szóval most képzeld el, hogy akaratod ellenére utazgatsz két világ között ott és, akkor amikor a gyűrűnek úgy van kedve hogy most világítok aztán pár napig nem, "oh hogy fontos dolga van a tulajdonosomnak tegyünk neki keresztbe.... Ja van egy barátnője hozzuk el őt is hadd szenvedjen". Ez a gyűrű élvezi, ha én bajba kerülök. -fakadtam ki. -Oké Rixa, higgadj le! Találunk megoldást. -próbáltak nyugtatgatni. -Ezt én is így gondoltam ugyanis, ha holnap nem jelenik meg az iskolában, sőt az ágyból sem hajlandó kiszállni, de még az ébresztgetésre sem reagál az rajtam fog csattanni. -kiabáltam kétségbe esetten. -Helyre fogjuk hozni. Haza fogtok kerülni mind ketten. -szállt be Pléhpofa is. -Szerintem aludjunk rá egyet. Mindegyikőtöknek az lesz a legjobb. -mondta Asztrid majd elindult az ajtó felé. -Igaza van! Aludjunk rá. -értett vele egyet Hablaty.

majd felpateroltak minket az emeletre. -Szóval, ki hol alszik? -tette fel a legjobb kérdést Hablaty, amiből megsúgom veszekedés lett. Mert Alex ledobta magát az ÉN helyemre ahol aludni szoktam. És természetesen fáradt voltam, és nálam a hiszti meg a fáradtság kéz a kézbe jár. -Nem, nem, nem... ott én alszom! Vigyázz Tarzan! -szóltam neki oda, olyan eszméletlen kócos volt már haja mint Tarzannak amin meglepődött és egy ideig meg se moccant. -Rixa csak egy éjszakáról lenne szó. -próbálta elérni Hablaty hogy szájjak le az új gyerekről. -Komolyan, mert csak egy éjszakát marad Hibbanton? -néztem rá csípőre tett kézzel. -Hát nem... de... -erre a válaszra számítottam. -Na, látod. Én ritkán alszom Hibbanton és az a hely nekem van fent tartva. Ha nem vagyok itt, ott alszik, ahol akar. De ma én alszom ott. -mondtam határozottan. Még mondani akart valamit, de Klau félbeszakította. -Hagyd rá! Ilyenkor nem jó vele veszekedni. -mondta. Hallottam, de nem akartam vele foglalkozni. -Sose jó vele veszekedni. Makacs... -kapta a választ. -Hidd el... tudom... tapasztaltam. -nem lesz ez így jó. Ha Klau itt lesz, akkor már nem csak Hablaty ellen kell majd kivívnom az igazam /még ha nincs is igazam/ hanem a Klau ellen. Annak nem lesz jó vége, ha mi veszekszünk. Pár perc múlva Alex is felállt a helyemről. De nem fekhettem le, mert segítenem kellett össze rakni az ő fekhelyüket is. És azért annyira én sem vagyok "buta", "udvariatlan"(?) hogy ne segítsek. Este míg el nem aludtam azon gondolkodtam hogy, hogy viszem haza a Klaut....

Másnap reggel az arénába gyűltünk össze három okból: Asztrid edzeni akart velem, a srácoknak szintén edzésük volt, na meg, mert megoldást kellet találnom minél előbb. Szóval elkezdtük az edzést /már aki/. Azon, amit az ikrek csináltak nem tudtam sírjak-e vagy nevesek /mint a félévi /. A Klau azt mondta, hogy pontosan ilyenek vagyunk mi is Dáviddal, amit nehezen tudok elképzelni, mert igaz hogy Dávid néha irtó idegesítő attól még van sütni valója meg nekem is. -Ki az a Dávid? -háborodott fel a név hallatán Takonypóc. -Csak nem? -mászott bele a képembe Kőfej. Mikor leesett, hogy mire célozgat... Klau a mondat hallatán nevetésben tört ki. Hablaty pontosan tudta kiről van szó, szerintem Asztrid is. Halvér viszont elvesztette a fonalat. -MI? Dehogy!! Fúj! Normális vagy! -nyomtam a tenyerem az arcába és toltam el mellőlem. -Akkor meg? -szólalt meg ismételten Takonypóc. -Ő a testvérem. -mondtam úgy, hogy biztos felfogják. -Várj, de nem Hablaty a testvéred? -tette fel a kérdést Fafej. -De igen.. Az igazi, Hablaty. De tudod nekem van a másik életem, és voltam olyan szerencsés hogy kifogtam magamnak a egy ikertesót. -próbáltam magyarázni neki. Nem mentem vele sokra. -Most akkor Hablaty a testvéred vagy.... -ez a gyerek full sötét... Odafordultam a Klau felé. -Még mindig én vagyok a reménytelen? -húztam fel a szemöldököm. -Hát... -habozott a válasszal aztán Kőfej is becsatlakozott a "töprengésbe". -De most akkor te meg Hablaty ikrek vagytok? Az klassz olyanok lehetnétek, mint mi! -Hablaty rácsapott a homlokára. Ezt mégis hogy sakkozták ki?!

Visszafordultam a Klauhoz. Már nem habozott. -Oké te nyertél. -adta be a derekát. Erre nem volt időm válaszolni, mert Asztrid hozzám vágott egy szekercét. -Folytathatjuk ott ahol abba hagytuk? -szegezte a kérdést. -Jaa az edzés... Juhú... -vágtam az arcokat hozzá. -Kicsit kisebb lelkesedést. -mondta majd elindult felém. Először eddig jól bevált módszeremhez: a futáshoz folyamodtam. A Klau már itt elkezdett nevetni. -Mit csinálsz? -fakadt ki rám Asztrid. -Neked harcolni kell! -üvöltött rám. -Az a katona aki elfut, megéri a következő csatát. -üvöltöttem vissza. -Mi van? -állt meg Asztrid. -Ezt meg honnan szedted? -nézett rám kérdőn. -Ez az egyik túlélési stratégiám éles helyzetekben. -válaszoltam neki. Klau meg még inkább elkezdett nevetni, mert biztos eszébe jutott az, amikor legutoljára alkalmaztam ezt a stratégiát. -Jó elmondom mi lesz. Az én edzéseimen elfelejtett az összes másik világban tanult stratégiát! És azt hallottad, már ha mindig csak elfutsz, sose találsz menedéket? -mondta komolyan. -Fogadjuk? -indultam volna meg, de visszarántott. -Viking akarsz lenni? Harcolj! Legyél, viking én segítek, de akkor vedd komolyan. -kiáltott rám elég dühösnek tűnt. Mindenki halál csendben volt. Némaságot fogadtam úgy döntöttem nem válaszolok.

-Akkor előröl. -törte meg végül a csendet. -De ezúttal küzdj! -mondta majd megint nekem támadt. Nem volt választásom harcolnom kellett, ha harmincszor nem küldött padlóra akkor egyszer se. A harminc egyediknél már oldottabb volt a hangulat. -Ez így nem megy.... Semmit nem javulok. -mondtam miközben Asztrid felhúzott a padlóról. -Ez még csak az első edzést. Lesz ez még jobb is. -próbált vigasztalni. -Nagyon remélem... -mondtam. -Ne add fel! -kiáltott le gúnyolódó nevetéssel Klau. Oda fordultam Asztridhoz. -Kipróbálhatom rajta a ma tanultakat? -kérdeztem. -Miért akarod rajta. Úgy tudom barátnők vagytok. -kérdezett vissza kétkedve. -Azok vagyunk. De egész végig nevetett. -válaszoltam. -Ahogy gondolod, de én rajta próbálnám ki. -mutatott Takonypóc felé. -Komolyan? Őt eddig is letudtam nyomni! -mondtam vigyorogva. -Biztos ki hagyod? -mosolygott vissza. -Még meggondolom. De most haza kéne vinnem. -néztem barátnőm felé. -Klau gyere ide! -kiabáltam neki. Elindult felém, Takonypóc követte a példáját. -Szóval meséld csak el még egyszer mi történt pontosan. -mondtam. Nem repdesett az ötlettől nem szeret dolgokat többször elmesélni nekem /velem ellentétben, aki képes vagyok 50-szer elmesélni ugyan azt a dolgot/. -Má' megin'! -kezdte a nyafogását. -Haza akarsz menni? -néztem rá komolyan. -Jó oké! Kimentél elkezdtem babrálni a gyűrűddel aztán két percre nem a gyűrűre figyeltem, mert Dávid mondta hogy..... -itt megállt. -Ezt a részletett a múltkor kihagytad... Mit mondott? -húztam fel a szemöldököm. -Most nem ez a lényeg...-mondta. -De ez se lényegtelen. -néztem rá érdeklődve. -Igaza van most nem ez a lényeg. -szólt közbe Hablaty aki úgy döntött most hanyagolja egy kicsit az ikreket és a "briliáns ötleteiket". -Szóval nem a gyűrűre figyeltem, de aztán mikor Dávid elment, visszafordultam vörösen ragyogott. Megijedtem ledobtam az ágyra. Akkor abba hagyta, aztán mikor újra felvettem megint elkezdett vörösen világítani. Gondoltam felveszem... -igen mert ha egy gyűrű elkezd vörösen világítani ami nem az enyém és tudom hogy elvisz egy másik világba akkor tutti felhúzom -megint abba hagyta pár percre aztán Dávid vissza jött és én elkezdtem a karkötőmmel babrálni, mert érdekelt amit mond. Megint lelépett mert elment valamiért -itt egy "ártatlan vagyok nem csináltam semmit" mosollyal rám nézett - azt vettem észre hogy valami fehér csillám hullik a karkötőre aztán bejöttél, e gyűrű elkezdett világítani, szerencsémre nem láttad hogy a karkötő is... Hozzá értél a gyűrűhöz és zuhantam -oda fordult az ikrek felé -ők meg elkaptak. -Mutatott a két okosra. Rá néztem a kezére és most esett le valami. Gyors megfogtam és elkezdtem forgatni mind két csuklóját. -És most hol van? -kutattam az ékszer után. -Mi? -nézet rám kérdőn. -A karkötő. Hol van? -tettem fel újra a kérdést. -Nem tudom, mióta itt vagyok nincs rajtam. -válaszolta. -Akkor ezért nem jöttél vissza. Az hozott ide az visz vissza. -mondtam. -Ebben van valami. -kapta fel a fejét Hablaty. -Nem van benne valami, hanem ez az a valami, ami kell, hogy haza vigyem. -válaszoltam. Alex lépett oda hozzánk és csatlakozott a beszélgetéshez. -Hogy nézz ki? -kérdezte. Megvetően néztem rá. "Mit érdekli?" -Miért kérded? -érdeklődtem. -Csak úgy. -mondta. -Hát két hattyú van a közepén egymással szembe fordulva a hattyúkban kicsi rózsaszín kövek. -írta le barátnőm. Alex elkezdett a zsebében kutatni. "Fura a srác" Egyszer csak megláttam azt az ismerős karkötőt a kezében, amit éppen keresünk. -Hát ez meg hogy került hozzád? -kaptam ki a kezéből. -Nyugi. Nem loptam el. -próbált lenyugtatni. Én közben elkezdtem "felszerelni" a Klau kezére az ékszert. -Akkor? -néztem rá gyanakodva. -Azután találtam miután az égből az ölembe pottyantál. Bele volt akadva a ruhámba. -monda teljes higgadtsággal. -De, hogy? -elakadt a szavam. -Biztos bele akadt a ruhádba, a tiedből meg az övébe. -mondta tök nyugodtan Hablaty. "Komolyan nem furcsálják?" Nem, nem furcsálták sőt kinevezték a nap hősévé. Egész nap mindenki körülötte ugrált. Kimentünk a partra Alex maradék cuccait összeszedni, ami a hajó roncsban van. De végül kint maradtunk nap lementéig eltöltöttük az időd. Klau főkent Hablattyal és Asztriddal volt, azt az Alex gyereket meg az ikrek magasztalták a maguk fura módján. Nekem nem volt kedvem isteníteni. Úgy döntöttem félre vonulok. Asztrid jött mellém. -Mi az? Nem örülsz? Már nem kell azon aggódnod, hogy mentek haza! -mondta feldobódva. -Te egyáltalán nem furcsálod hogy nála volt a karkötő? -mondtam miközben a már lemenőben lévő napot csodáltam fejben. A víz gyönyörűen tükrözte vissza. -Nem. Semmi furcsa nincs benne. A te ruhádból bele akadt az övébe az ilyen megesik, főleg ha bele esel az ölébe. -mondta a tájat csodálva. -De én emlékszem, hogy nem volt a Klau karkötője a szobámban a ruhámon meg végképp nem azt észrevettem volna. -érveltem. -Ne aggod túl! Miért vagy ennyire ellenséges vele. Hajó törött. Bízhatnál jobban az emberekben. -kereste a tekintettem. -Nekem van egy rossz előérzetem vele kapcsolatban.... Mégis honnan tudta a nevem? -mondtam ki, amit gondoltam. -Azt tőle kéne megkérdezned. Ne ítélkezz, míg nem ismered. -válaszolta. -Miért te talán ismered? -kaptam fel a szemem. -Én a történetét ismerem. -mondta halál nyugodtan. -Amiről szintén nem tudod igaz-e. -forgattam a szemem. -Rixa... Csak ismerd meg, ha utána se akkor jó, akkor megértem, de két szót nem beszéltél vele. -mondta komolyan. -Jaj, Asztrid valamit titkol az ember nem tudja egy tök idegen szigeten élő lány nevét akitv akkor lát életében először. -emeltem fel a hangom. - De nem kell egyszerre a legrosszabbra gondolni. -állt fel és indult vissza a többiekhez. -Nekem akkor is bűzlik. Titkol valamit. Kiderítem, hogy mi az. -motyogtam magamnak.

Felragyogott a gyűrűm. Ránéztem a Klaura a karkötője az is világított. Láttam még egy két narancssárgás napsugarat majd a szobám sötétjét és éreztem egy csattanást az arcomon. Nem más volt mint a Klau mert nem szóltam neki hogy jövünk haza. -Finoman! -üvöltöttem el magam. -Jól van! -hallottam a választ még egy pofonnal fűszerezve.