11.rész:Elrabolva

2016.12.31

*külső szemszög*                                                                                                     -Hablaty! -hallatszott Asztrid kiabálása az erdő felől. A lány zaklatottnak tűnt.-Asztrid! Mi az mi történt? Hol van Rixa? -szaladt a féllábú fiú a lány elé. -Elvitték. -lihegte a választ. -De kik? -akadt ki a fiú. -Alvin és a száműzöttek... -fejezte be a mondatot. - Hablaty zöld szemeiben az kétségbe esés fénye látszott kigyúlni. -Micsoda? De miért? -nézett kérdőn a lányra. -Hagytak egy üzenetet. Engem azért engedtek el, hogy átadjam. Téged akarnak és a sárkányidomító tudásod. 2 nap múlva számkivetett szigeten kell lenned, ha élve akarod látni. -nézett félve a fiú szemébe. -Akkor mire várunk még? Indulunk mindenki sárkányra! -adta ki a "parancsot" Hablaty. -Nem, Hablaty azt akarják, hogy egyedül menj.. -rántotta vissza a szőke lány. -Akkor egyedül megyek. -szorította ökölbe a kezeit. -Mi?! Nem mehetsz egyedül! Túl veszélyes! -kereste a tekintetét lány. -Most akkor döntsd már el... Menjen, vagy ne menjen? -szólt közbe Fafej. Csend lett. -Mind megyünk és együtt szabadíjuk ki Rixát. -törte meg végül a csendet Pléhpofa mi után hallott a történtekről. -Nem apa! Engem akarnak. Én megyek. -kezdett veszekedni apjával a fiú. -Mind meggyünk és erről nem nyitok vitát. Ti előbb oda értek ez tény, de mi is megyünk. -mondta és már indult is a kikötő felé.

*Rixa*

Már nem fájt a bokám. Mivel nem igen láttam esélyét szabadulásnak ezért elgondolkodtam, hogy mi lesz most. Be is aludtam a nagy aggódásban. Arra ébredtem, hogy a szemem be van kötve és valahova visznek. -Hova visztek? -forgattam a fejem nem sok mindent elérve vele. Rájöttem, hogy a kezem is meg van kötözve. Minek néznek ezek engem? Mintha olyan erős lennék... -Maradj csendben. -szóltak rám és rángattak tovább. Egyre kevesebb fény szűrődött át a rongy darabon, amivel befogták a szemem. Majd belöktek valahova. Egy ideig próbálkoztam hátra kötött kézzel leszedni a rongyot a szememről aztán rájöttem, hogy nem sok értelme van annak, amit csinálok... Minden hogy mozgattam a csuklom, addig-addig míg ki nem szabadultam. Gyors leszedtem azt, ami akadályozott a látásban. Fura helyen voltam oda léptem a "ketrec ajtajához". Sok bezárt sárkányt láttam.. Mindegyik szeméből sugárzott a düh a bosszúvágy. Nem bánhattak jól velük... Szörnyű volt. Rossz volt rájuk nézni. -Szegény jószágok. -szólaltam meg.

Egy fura alak lépett a cellám elé. Nem láttam tisztán. Sötét volt az arca, fején csuklya és egy hosszú fekete köpeny. Magas volt, vékony. Kort nem tudnék mondani. Meglepődött mikor meglátta, hogy nincs a szememen a szemfedő.. Se a kezemen a kötél. -Hogy szabadultál meg a kötéltől. -szólalt meg torzított hangon. -S-k-h. -feleltem félvállról. -Mégis milyen nyelven beszélsz te? -lépett közelebb a cellához. -S-k-h. -adtam neki ismét a választ. Jobban megnézett magának. Majd mintha meglepődött volna. Várt egy picit majd elment. Nem sokkal később két erős viking szerűség jött oda hozzám megragadták a kezeim felemeltek és elvittek valahova. Rúgkapáltam nem sok eredménnyel. Végül feladtam. /Komolyan el kéne kezdeni edzeni../ -Szóval... Én Rixa vagyok. És titeket hogy hívnak. -vigyorogtam a két engem szállító vikingre. Összenéztek és eldöntötték, hogy jobb, ha nem válaszolnak. -Rendben értem én... Viszont nem tudom tisztában vagytok-e azzal a ténnyel, hogy van nekem is lábam és tudom is használni nem kell mindenhova cipelni. De ha már ilyen aranyosan vagytok és megspóroljátok nekem a sétával járó fáradalmakat, akkor kérlek, engedjétek meg, hogy -nem volt alkalmam befejezni a mondatom, mert az a két izomagy elengedett, vagyis inkább ledobott és fenekemre érkeztem. Nem volt egy kellemes érzés. Miután a fenekem sajgó részét vakargatva felálltam valaki nagyon kedves és udvarias módon meglökött hátulról. -Ki vagy te? És mit keresel itt? -mondtam megvető hangon és nagydarab nagyszakállú ember. Mint Pléhpofa sötét oldalú verziója. -Micsoda véletlen én is éppen azt akartam kérdezni, mit keresek itt? -mondtam szarkasztikusan a velem szemben álló zsémbes embernek. Szerintem elfelejtettem azt az életelvem, hogy nem szól szám, nem fáj fejem, amit mellesleg más élethelyzetekbe sem szoktam betartani pedig nem ártana... Elfordult az emberi felé. -Mért őt hoztátok? Külön mondtam, hogy a szőke kell. Érte biztos eljön a fiú! -közelebb lépett az egyik "alkalmazottjához". -Hm, Barbár? Mi erre a magyarázatod? -nézett gonoszan a figura szemébe. -A-a... fiú öt is féltette. -mutatom rám félve. -És mégis ki ő? -fordult felém. Én meg szokás szerint stressz helyzetben elkezdtem egy teljesen más dolgon gondolkodni a helyett, hogy a körülöttem lévő emberekre figyeltem volna. A fickó egyre közelebb jött. Mire végre észbe kaptam, hogy akar valamit. Oda fordultam felé. -Ne haragudj, lehet egy kérdésem ki vagy? -néztem rá. -Te ki vagy. -mászott be még jobban a személyes terembe. -Én kérdeztem előbb. -szálltam be a farkas szembe, amit velem nézett./ mellesleg megnyertem/ -Én vagyok Alvin az alattomos! És rászolgáltam a nevemre. -mondta büszkén. -Te jössz! -hajolt ismételten le hozzám. -Én meg Rixa a rixiztikus. -mondtam utánozva. Nem kellett volna. Éreztem, hogy én fogok rosszul kijönni a dolgokból. -Te most gúnyolódsz rajtam. -mászott ismételten a képembe.

Én meg tettem egy lépést hátra. -Dehogy is. Én csak kihangsúlyoztam, hogy rixiztikus vagyok úgy, mint te. -vigyorogtam rá. Kezdtem úgy érezni ragasztott kéne venni a számra. -Szóval gúnyolódsz. -jött megint közelebb. Ő nem érzi magát kellemetlenül? -Ki kérem magamnak nem szoktam "gúnyolódni". Én parodizálni szoktam. -mondtam lenézően. Miért van nekem mindig szájmenésem. -Az mégis mit jelent. -vágott egyre dühösebb arcot. -Tudod mit? Így jobban belegondolva nem fontos. -kezdtem meghúzni magam. -Pimasz vagy. Pont, mint a fiú. -húzta ki magát. -Lássuk tudsz-e annyit, mint ő. Sárkányhoz. -mondta az embereinek. -Azt hiszem, hogy én inkább megkeresem a mosdót arra fele. -fordultam sarkon és a köpenyes fazonnal találtam szembe magam. -Asszem bajba vagyok... -nyeltem egy nagyot. El kéne kezdenem vigyázni a számra... -Nem mész te sehova! -mondta majd egy zsákot húzott a fejemre. Még éreztem, hogy felemelnek, erős fájdalmat a fejemen aztán... szalagszakadás.

*Hablatyék*

A srácok egyre közelebb értek számkivetett szigethez. A Szörnyen, nagy rémségen lovagló hátra dőlt és önelégülten repült.

. -Hát neked meg mi bajod? -repültek hozzá közelebb az Irek. -Tudom, hogy Rixa már vár rá hogy mikor mentem végre meg. Biztos minden pillanatban rám gondol. -mondta ábrándosan. /Mivel ábránd marad./ -Ja persze. Ha megkínozták és megőrült, akkor biztos, hogy téged vár. -kezdett gúnyolódni Fafej. -Nevess csak! Tegnap azt mondta hiányoztam neki. -vágott "szerelmes" képet a szívbüvülő. -Igen és azon még te magad is meglepődtél. -kiáltott fel Kőfej. -Akkor is azt mondta hiányoztam neki. -húzta ki magát. -Utána meg kiborult, hogy nem lesz veled egy csapatba. -érvelt Fafej. -Akkor is szeret. -nem engedett az igazából. -Igen, szeretne megfojtani. -nevetett fel Kőfej majd a testvérével egybe fejeltek. Itt már feladta előre repült a csapat eszeihez. -Szóval számkivetett vizek. -szólalt meg mikor Hablaty mellé ért. -Kérlek, mond, hogy van terved. -fordult felé. Asztrid és Halvér már tudta mi lesz és hogyan. -Van. -válaszolt határozottan a Haddock gyerek. Takonypóc úgy tűnt el kezd gondolkodni. -Tudod mit, így jobban bele gondolva inkább mond, hogy nincs... -mondta. -Miért? Csak nem félsz. -kapta fel a fejét a mondatra Asztrid. -Nem. De Hablaty legutóbbi tervénél elhagyta fél lábát, nekem kell a lábam. -mondta határozottan. -Szóval félsz. -vágta rá Asztrid. -A nagy Takonypóc fél. Vajon mit fog hozzá szólni Rixa? -mondta gúnyosan a lány. -Talán kérdezzük meg tőle. -repült melléjük Kő és Fa és mutatott a számkivetett szigeten egy aréna szerűségre. A lánynak messziről virítottak az aranyló szemei és a ritka vörös haja, ő is ott volt lenn.

*Rixa*

Mikor felébredtem már megint más helyen voltam. Olyan volt, mint Hibbanton az aréna csak sokkal rozogább és megtépázottabb. -Miért hoztál ide? -kiabáltam fel Alvinnak. Nem válaszolt. Elvigyorodott mutatott valamit az embereinek azok meg kinyitottak egy olyan ketrec szerűséget, mint amilyenben én is voltam. Úgy 2 másodpercig nem történt semmi. Aztán egy dühtől fortyogó sikló viharzott ki a ketrecből. -Szelídíts meg! -hallottam fentről a kiabálást. -Oh, hát persze békát ne fogjak ő alattomossága. -kiabáltam vissza. Én meg a sárkányidomítás. Hablaty még nem igen engedett sárkány közelébe. Szerinte előbb az elmélet. Ebben az a vicces hogy már kívülről fújom a sárkány könyvet és az agyam kezd tiltakozni még több információ ellen. Addig, amíg a sárkány nem figyelt rám nem is lett volna különösebb probléma, de észrevett... Oké, oké, bántani nem bánthatom... szóval, sikló mi az, amit ha álmodból felriasztanak is tudsz róla. Gondolkodj! Megvan! A vakfolt. Oda is álltam a vakfoltjába és ott manővereztem, ami egy ideig bejött. Aztán kijátszott. Egyenesen a szemébe néztem. -Öhm. hello. Látod, a szemem színét az megszokja nyugtatni a sárkányokat. -mondtam félve. A sárkány előbb rám nézett majd fel. Látni akartam mit néz. Oda fordultam.. A furcsa köpönyeges fazon állt ott ahova a sárkány nézett, bólintott egyet. Az állat újra rám emelte a tekintettét. -Nem tolakodásból... de megtudhatom mi volt ez? -szólítottam meg a sárkányt, aki felvette a támadó állást készült kilőni a tüskéit. Én meg időben kapcsoltam és elkezdtem hátrálni. -Értem szóval nem. -mondtam. Abban a pillanatban kilőtte a tüskéit felém. Amiket elég jól kikerülgettem. /Köszönöm kidobós!/ Mikor a sárkány már sokaggyára nem talált el. Ismét a köpenyes felé pillantott én most nem. Az állat tüzelésre nyitotta a száját. Elkezdtem azt az ujjamat rángatni, amin a gyűrű van. - Gyerünk már! Most mutasd meg! -kiabáltam a kezemmel. Majd mikor felnéztem és láttam, ahogy lángok közelednek felém, kinyújtottam ökölbe szorítva a gyűrűt a lángok felé. És bejött. Az pajzs megint előjött. Egy darabig így voltam mindenki tátott szájjal figyelte. Aztán a kő elkezdett villogni. -Ne, ne nem hagyhatsz cserben! -mondtam. A pajzs eltűnt. Egy gyors bukfenccel kikerültem a lángokat. A további lövések közt is elég ügyesen manővereztem. De a sárkány sarokba szorított. Farkas szemet néztünk. Hátra fordult a köpenyeshez. /Kezd nagyon fura lenni nekem ez a fazon/ Újra engem nézett. Habozott. Nem tüzelt és tüskét sem lőtt. Ismét hátra fordult majd vissza hozzám. Már nem úgy nézett ki, mint aki nem tudja mit fog tenni. -Utolsó kívánság? -hallottam fentről Alvin hangját.


Sziasztok! Én ezzel a résszel kívánok nagyon boldog új évet  és jó szórakozást ma estére, mindenkinek! ~Rixa